Sziasztok! Ezer és kismillió bocsánat, amiért ennyit késtem, de mindig közbejött valami.Ott volt a suli, nagyon kellett hajtanom, mert most derül ki, hogy végül is milyen szakmára vesznek fel, aztán közben büntetést is kaptam (megint), most pedig elhunyt egy közeli családtagom, és inkább most így a családommal voltam. Tényleg ne haragudjatok! Mostantól már tényleg igyekezni fogok. Ha mégis lesz valami azonnal szólok. Nem is húznám tovább az időt... Jó olvasást! :)
Ui.: Sorry, hogy megint rövid lett, de ennyire futotta, most :/
(Zene)
Ő erre nem mondott semmit, csak óvatosan eltolt magától, hajamat a fülem mögé tűrte, majd mélyen a szemembe nézett. Szemei még kissé vörösek és könnyesek voltak a sírástól, akárcsak nekem. Egy ideig nem szólt semmit, csak nézett, majd a csípőmnél fogva lassan elkezdett húzni maga felé. Arca egyre rohamosabban közelített az enyém felé, közben pedig hol a szemeimet, hol a számat nézte. A szívem egyre hevesebben kezdett verni, ahogy szánk majdnem összeért.
- Én mindig szeretni foglak.-suttogta, majd ajkait az enyémnek nyomta.
Lassan csókolt, mégis hatalmas tűzzel. Ebben a csókban lehetett érezni, hogy az utolsó. Egyik kezét az arcomhoz emelte, míg másikat - gondolom megszokásból - a fenekemre csúsztatta, én pedig beletúrtam a hajába. Picit belemarkoltam sötét tincseibe, és még szorosabban húztam magamhoz. Nem akartam elengedni. Nem akartam, hogy véget érjen az a csók, mert tudtam, hogy többet ilyen nem lesz. Mikor elváltunk egymástól csak annyira, hogy levegőt vegyünk, a mellhasára csúsztattam a kezeimet, és ismét sírni kezdtem.
- Én is szeretni foglak téged.-suttogtam és kicsit eltoltam magamtól, majd besiettem a házba.
Mikor kinyitottam az ajtót minden szempár rám szegeződött. Nagyon jól tudtam, hogy észrevették, hogy sírtam, de nem érdekelt. Nem szóltam senkinek semmit, csak felrohantam Zayn szobájába, belefúrtam arcomat a párnák puhaságába, és csak sírtam. Ahogy éppen a párnákat áztattam el a könnyeimmel, minden egyes levegővételemnél éreztem Zayn bódítóan jó illatát, ami beitta magát a textilbe. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy vége. Zayn szakított velem. Most mégis mihez fogok kezdeni? Zayn nélkül az életem semmit nem ér. Zayn volt az életem, és most elvesztettem őt. Mindent elvitt magával, legfőképpen a szívemet. Nem maradt utána sok dolog, csak a rengeteg közös emlék. Most minden egy filmként játszódik le a szemem előtt; amikor belépett a terembe....amikor mellém ült...amikor kint beszélgettünk a parkban....amikor legelőször megcsókolt.....egyszerűen minden lepergett előttem. Nem akarom, hogy ez csupán csak egy emlék maradjon. Én Őt akarom életem végéig! Nem kell senki más! Bármiről lemondanék, csak, hogy Ő velem maradhasson...
Egyszer csak valaki kopogott.
- Ki az? -szóltam ki.
- Louis. Bejöhetek?
- Gyere.-az arcomat még mindig a párnákba fúrtam, és csak sírtam.
Éreztem, hogy Louis befeküdt mellém, mert egy picit besüppedt az ágy. A hátamat simogatta, hátha úgy megnyugszok, de nem sok sikerrel járt.
- Miért sírsz? Zayn is kint itatja az egereket Nialléknek.... Összevesztetek? -kérdezte halkan.
- Nem.-könyököltem fel az ágyon.
- Akkor?
- Szakított velem.-ismét nagyon sírni kezdtem.
Ő erre nem mondott semmit, csak megölelt, és belepuszilt a hajamba.
- Sajnálom.-suttogta.
- Annyira rossz! -zokogtam, és még jobban szorítottam magamhoz Louist.
- Azt mondta, hogy szeret meg minden, de nem tud megvédeni ezért szakított velem, hogy ne legyen komolyabb bajom.
- És most mi lesz kettőtökkel? -kérdezte.
- Semmi. Barátok maradunk.-törölgettem a szemeimet.
- És haza fogtok menni Bennel?
- Nem. Itt maradunk, amíg anyuék haza nem érnek, ahogy terveztük.
- És....hol fogsz aludni?
- Nem tudom. Zaynnél nem lenne jó helyem szerintem. Mármint....már nem vagyunk együtt....
- Gyere át hozzám! Ha kell lemegyek a kanapéra, Te meg nyugodtan aludhatsz a szobámban.
- Ez aranyos tőled.-mosolyogtam.-De szerintem inkább én mennék a kanapéra. Csak mert este nem hiszem, hogy fogok valamit aludni, és nem szeretnék majd senkit sem felébreszteni. De majd még elválik, hogy hogy lesz.
- Ahogy gondolod. De hozzám bármikor jöhetsz.
- Köszönöm Louis.-öleltem meg, és nyomtam egy puszit az arcára.
...
Arra nyitottam ki a szemem, hogy úgy éreztem, hogy valaki figyel. Ahogy kinyitottam a szemem, Zaynt pillantottam meg, ahogy az ágy végében ült. Nem szólt semmit, csak nézett a vörös, bedagadt, gyönyörű barna szemeivel.
- Szia! -köszönt halkan a rekedtes hangjával.
- Szia! -suttogtam.
- Hogy vagy?
- Rosszul.-mondtam meg az igazat.-És Te?
- Rosszabbul.... Nézd Sandra! Ne haragudj rám! Szeretlek még mindig, de csak óvni próbállak.
- Ne! Zayn kérlek ne! -csuklott meg a hangom, lehunytam a szemeim, és csak ráztam jobbra-balra a fejem.
- Mi az?
- Ne mondd, hogy szeretsz. Kérlek! -suttogtam.-Úgy csak nehezebb lesz.
- De én tény....
- Zayn!!! Elhiszem. De ne! Tudod, hogy én is téged, de ha elakarjuk felejteni a másikat, akkor ezt ne.
- Rendben. Igazad van. Sajnálom.-ütötte le a fejét.
- Semmi gond.
Egyikőnk sem szólalt meg. csak néztük egymást síri csendben. Alig bírtam ki, hogy ne bújjak hozzá. Ez nekem olyan volt így mint maga a pokol. Érzem, és tudom is, hogy a fájdalom, és a bánat idővel felfog emészteni.
