50.rész - Ébredés.

Sziasztok! :) Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki olvasta/olvassa a blogomat, és azt is, hogy annyi kommentet és szavazatot kaptam az előző részhez :) Nagyon jól estek :) Másodszor pedig el sem hiszem, hogy már több, mint 23 ezren kattintottak az oldalra :) Ez valami iszonyat jó :) Köszönöm, és imádlak titeket :) ♥ Csak miattatok csinálom ezt az egészet ♥ Na de nem akarok kisregényt írni, meg nem akarom nagyon nyálasra fogni a dolgot :D Szóval... jó olvasást mindenkinek :)

Miközben ültem, és vártam a dokit, hogy szóljon Ben leült mellém. Pár percig csak csendben ültünk egymás mellett, majd ő törte meg a nagy hallgatást.

- Nézd Zayn! -fordult felém.-Bocs az előbbiért. Nem akartalak lecseszni, csak sok volt ez így egyszerre.



- Semmi gond. Megértem.

- Azért voltam ilyen, mert rossz így őt látni. Nem veled van a bajom, hanem a helyzettel.

- Szerinted nekem nem az? A nő, akit szeretek majdnem meghalt. A közös gyerekünket pedig elveszítettük. Szerinted nekem milyen érzés? Majdnem apa lettem Ben.

- Tudom Zayn, de ne izgulj! Most már minden oké lesz.

- Remélem.

- Amúgy...jó...apa lesz...belőled szerintem.-mosolygott rám.-Ha választanom kéne, akkor remélem, hogy te leszel majd a húgom férje meg a gyerekei apja.

- Kösz haver.-mosolyogtam rá vissza.

- Na jó! Ez elég...buzisra sikeredett.-nevetett.

- Egy kicsit.-nevettem én is.

- Hagyjuk is az érzelgést.-nevetett tovább.

- Oké.-vigyorogtam.

...

Miközben ültünk és vártuk az orvost eltöprengtem pár dolgon.Többek között Sandrán. Amióta velem van mindig történik vele valami, és ezalatt most nem a jó dolgokat értem. Miattam akart egyszer öngyilkos lenni, most pedig miattam akarták megölni őt. Úgy érzem, hogy nem tudom megóvni őt, és ez így nem jó. Nem akarok elhamarkodott döntéseket hozni, de talán az lenne a legjobb, ha szakítanánk. Igaz, hogy nagyon szeretem őt, de ha velem van, azzal csak ártok neki. Csak így tudom megvédeni. Vagy ha nem is szakítunk, de egy kis szünet nem ártana. Csakis az ő érdekében. Igaz, hogy nagyon rossz lesz nélküle, de ezt látom a legjobbnak. Miközben gondolkoztam, észre sem vettem, hogy az S betűs medált morzsolgatom az ujjaim közt, ami mindig a nyakamban csüng. Sosem veszem le.
- Hova mész? -kérdezte Niall, miközben felálltam a helyemről.

- Elmegyek az automatához. Iszok egy kávét.-válaszoltam.

- Oké.-bólintott.

- Ha valami van azonnal szóljatok!

- Szólunk.-Ben.

Épp, hogy belekortyoltam a kávémba megjelent Ben.
- Látni akar.-mondta.
Nekem nem is kellett több. Kidobtam a kukába a még telepoharat, és siettem Sandrához...

*Sandra szemszöge*

Éreztem, hogy valaki fogja a kezem. Nagy nehézségek közepette kinyitottam a szemem egy kis résnyire, hogy körül tudjak nézni. Zöld falak, és gépek vettek körül. Úgy néz ki, hogy kórházban vagyok. Elfordítottam a fejem, hogy megnézzem, hogy ki fogja a kezem. Ben volt az.
- Ben.-suttogtam, mire felkapta a fejét.

- Húgi! -láttam, hogy a szeme könnyes.-Nővér! -kiáltott, mire azonnal be is sietett egy középkorú nő, és egy fehér köpenyes férfi.- Felébredt! -mondta Ben boldogan.

- Megkérhetném, hogy most távozzon egy kicsit? -fordult bátyám felé az orvos. 

- Szólunk, ha vissza jöhet.-mondta a nő, miközben az ajtóhoz vezette Bencét.

- Üdvözlöm Sandra! A nevem Benjamin Harrison. Én vagyok az orvosa. Emlékszik, hogy mi történt önnel?

- Sajnos igen.-bólintottam.

Miközben vizsgált a doki feltett pár kérdést, majd amikor végzett, csak annyit mondott, hogy adnak még egy kis fájdalomcsillapítót, aztán majd még visszanéz.
- Doktor Úr! -szóltam utána, mikor már ment volna ki.

- Parancsoljon.-fordult vissza.

- Nem tud valamit a barátomról?

- Hat fiatalember várakozik, hogy bejöjjön magához, de sejtem, hogy kire gondol.-mosolygott. Szóval itt vannak a fiúk.-Ő az, akinek sok tetoválás van a karján, igaz?

- Ő lesz az.-mosolyogtam.

- Máris szólok neki.-mosolygott a doki is.

- Köszönöm.

Nem telt el három perc, de már kopogtak az ajtón.
- Gyere! -szóltam.
 Kinyílt az ajtó, és megpillantottam Zaynt. Becsukta maga mögött az ajtót és megállt előtte. A szívem hevesen kezdett verni, hogy szerencsére ismét láthatom. Nem szólt semmit, csak állt az ajtó előtt lehajtott fejjel.
- Nem jössz közelebb? -kérdeztem szinte suttogva.
Nem válaszolt semmit, csak leütött fejjel lépkedett felém, majd az ágyam mellett megállt, zsebre vágta kezeit, és az én kezemet kezdte bámulni, ami magam mellett pihent a matracon. Mintha nem merne, vagy inkább nem  akarna hozzám nyúlni. Lassan felemeltem a kezem, és az ő keze felé vezettem azt. Vette a lapot. Óvatosan ő is kihúzta zsebeiből a két kezét, majd az egyikkel megfogta az enyémet. Szinte nem is éreztem érintését. Mintha attól félt volna, hogy ha erősebben megfogja a kezem, akkor összetörné azt. Bátorításképpen picit megszorítottam a kezét, mire ő az ujjperceimet simogatta hüvelykujjával.
- Annyira sajnálom.-suttogta, és picit megcsuklott a hangja.

- Zayn...-suttogtam én is.

- Nem így akartam.-szipogta.

- Zayn! -másik kezemmel megfogtam az arcát.-Zayn nézz rám! -utasítottam, mire végre rám nézett. Láttam, hogy könnyesek a szemei.-Ez nem a te hibád, érted? Nem te tehetsz róla.

- De igen. Ha nem hagytalak volna egyedül, akkor most nem feküdnél itt.

- Zayn nyugodj meg. Nem te tehetsz róla.-ismételtem meg az előző mondatomat.

- Szeretlek! -mondta már majdnem sírva, majd belepuszilt a tenyerembe, ami az arcán pihent.

- Én is téged.
Óvatosan átcsúsztattam kezem a tarkójára, és elkezdtem húzni magam felé az arcát. Szemei hol a számat, hol pedig az én szemeimet pásztázták. Ajkaink már majdnem összeértek. Homlokát az enyémnek nyomta, majd megcsókolt. Ilyen gyengéden még sosem csókolt.
- Annyira féltem, hogy többet nem tehetem ezt meg.-suttogta.

- Én is.
Miután ajkaink elváltak egymástól a szoba végéből hozott egy széket az ágyam mellé, majd leült rá, és elkezdtünk beszélgetni. 
- Hogy érzed magad? -kérdezte, miközben megigazította a hajam.

- Voltam már jobban is.-picit felnevettem.

- Nagyon fáj? -nézett a hasamra.

- Eléggé.

- Bárcsak én lehetnék most a te helyedben.

- Ilyet többet meg ne halljak! Ne emészd már magad Zayn.

- Rendben.-sóhajtott.

- Kik vannak még itt? -tereltem a témát.

- A fiúk, Cher és Kathy.

- Anyuéknak ugye nem szóltatok?

- Még nem.

- Ne is szóljatok nekik oké?! Elég, ha most nagyival foglalkoznak.

- De el kell nekik mondani.

- De nem most! Majd ha nagyi felépült.

- Ez nem jó ötlet.

-  Kérlek Zayn!

- Jó...-sóhajtott-legyen. De ebből még baj lesz.

- Bízd rám.

*Zayn szemszöge*

Láttam Sandrán, hogy már nagyon álmos.Gondolom a sok gyógyszer meg a mai nap elnyomták szegényt.
- Szerintem jobb ha én most hagylak aludni.-álltam fel a székből, de ő a csuklóm után kapott.

- Ne menj!

- De pihenned kell.

-  Nem akarom, hogy elmenj.

- Kimegyek egy kicsit levegőzni, meg megiszok egy kávét.

- Utána visszajössz?

- Persze.-mosolyogtam.

- Akkor is, ha már alszok?

- Akkor is.-bólintottam.

- Megígéred? -kérdezte, mire én az arcához hajoltam.

- Hazudtam én nekem valaha is?

- Nem hiszem.-mosolygott.

- Na ugye.-mondtam, és összedörgöltem az orrunkat.-sietek vissza.

- Oké.-kuncogott, majd még megcsókolt.