51. rész - Mindennek vége.

Sziasztok! :) Most nem szeretném sokat jártatni a számat, szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy köszönöm a szavazatokat/kommenteket :) Nagyon jól esnek :) Na de csak ennyit szerettem volna :) Jó olvasást mindenkinek :)

Mikor kiértem a szobából mindenki rám pillantott.
- Hogy van? -kérdezte Ben.

- A körülményekhez képest jól. Már mosolyog meg minden.

- Bemehetünk hozzá? - kérdezte Harry.

- Most inkább ne. Aludnia kell. Én is iszok egy kávét, meg elszívok kint egy cigit, aztán visszamegyek hozzá, mert megkért rá.

- És a.....babadolgot....tudja? -kérdezte félénken Kathy.

- Nem. És még ne is mondjuk el neki. Az csak még jobban a padlóra küldené. 

- Akkor majd szólok a dokinak is, hogy ne mondjon neki semmit.-Ben.

- Oké. Ja és Ben!

-Hm?

- Ne szólj anyudéknak. Ő kérte.

- Rendben.-sóhajtott.

Először elmentem az automatához, vettem egy újabb kávét, majd a pohárral a kezemben kimentem a kórház elé. Előkerestem a zsebemből a cigis dobozt, majd rágyújtottam. A cigim valahogy gyorsabban fogyott, mint a kávém. Épp, hogy elszívtam a cigim, megszólalt a telefonom. Kivettem a zsebemből, és láttam, hogy Emily hív. Bakker! Most mit csináljak? Na mindegy. Felveszem.
- Haló?! -szóltam a telefonba.

- Szia Zayn! Emily vagyok.

- Szia!

- Minden rendben van? -kérdezte kicsit furcsán.

- Persze. Miért?

- Csak mert Sandra nem veszi fel a telefont, Bennek kivan kapcsolva, neked meg furcsa a hangod.

- Ömm...igen, mert....mert fáradt vagyok.-talán elhiszi...

- Ja értem. Többiek?

- Mindenki a szobájában van. Vagyis Ben...ömm...Cherrel van, Harryék meg alszanak.

- És Sandra? -na Malik! Most mit fogsz lépni? 

- Ömm...ő is...alszik.

- Értem.

- És mikor jöttök haza? -tereltem a témát. 

- Még nem tudjuk. Pár hétig még maradunk.-ahogy ezt kimondta, picit megkönnyebbültem. Így legalább nem fogják látni Sandrát.

- Rendben.

- Addig vigyáznátok még a gyerekeimre? -nevetett.

- Persze.-mosolyogtam.

- Köszönöm Zayn.

- Nem tesz semmit. A leendő anyósomnak bármit.-nevettem most én.

- Ja, hogy már itt tartunk? -vágta ki viccesen a magas c-t.

- Nem, még nem!

- Azt hittem, hogy már valami komolyabb dolog történt köztetek.

- Még nem kértem meg a kezét..-mosolyogtam.-Fiatal még ehhez.

- Örülök, hogy te is így gondolod. Nem mintha kifogásom lenne ellened, csak azért még gyerekek vagytok.

- Igen. Tudom.

- Na de nem is tartalak fel. Menj csak aludni. Puszilok mindenkit.

- Rendben. Mi is titeket.

- Jó éjt Zayn!

- Jó éjt! -elköszöntünk, majd letettük.
Ahogy megnyomtam a piros gombot, kifújtam a levegőt. Ekkorát még életemben nem hazudtam. Nagyon rosszul érzem emiatt magam. Tudom, hogy ebből még hatalmas balhé lesz, főleg, ha Jason megtudja. Engem szétfog tépni az egyszer már biztos.
Megittam az utolsó korty kávémat is, majd vissza bementem az épületbe. Mondtam Bennek, hogy beszéltem Emilyvel, de nem mondtam el neki, hogy mi van Sandrával. Nagy nehezen sikerült rávennem a többieket, hogy menjenek haza pihenni, és majd szólok nekik telefonon, ha valami változás történik. Miután elköszöntem a többiektől visszamentem Sandrához. Ő már mélyen szuszogott, amikor beléptem a szobába. Leültem az ágya mellé, és csak néztem gyönyörű arcát, ahogy aludt. Szempillái arcára tapadtak, szőke haja pedig a párnára omlott. Egyszerűen gyönyörű volt. Nem tudtam másra nézni és koncentrálni, csak rá. Ez a lány még csak 17 éves, mégis majdnem megha...majdnem elvesztettem őt. És ez már a második alkalom volt. Szeretem őt, mindennél jobban....ilyet még sosem éreztem egy lány iránt sem, de ez így nem fog menni. Mi lesz, később, ha velem marad? Talán akkor már tényleg nagyobb baja esne, azt pedig én nem bírnám elviselni. Akármilyen nehéz is kimondanom, de...véget kell vetnem a kapcsolatunknak. Igen. Ez lesz a legjobb neki. El kell hagynom őt....

*Sandra szemszöge*
...4 héttel később...

Már egy hete, hogy hazaengedtek a kórházból. Szerencsére már teljesen jól vagyok. Vagyis még a hegek nyoma fáj, de ennek ellenére minden rendben van. Kiderült, hogy Vanessáékat elkapták, és szerencsére lecsukták őket. Soha többet nem akarom őket látni.
Amikor még a kórházban voltam a fiúk és a lányok mindennap bent voltak nálam. Zayn egy percre sem ment el mellőlem. Mindig, mindennap és minden percben ott ült mellettem, és fogta a kezem. Mégis olyan furcsa... Mintha eltitkolna előttem valamit vagy én nem is tudom...
Épp a nappaliban voltunk Harryvel, Niallel, Louisszal és Liammel. Én a kanapén feküdtem betakarva - csak, mert Liam ragaszkodott a pokróchoz, hogy terítsem magamra -a lábamnál Niall ült, a többi három srác pedig a kanapé előtt a földön, Ben pedig Chernél volt, Kathy a nagyijánál, Zayn pedig kint cigizett. Mostanában elég sokat szívott.
Niall épp a lábammal szórakozott, amikor belépett Zayn.
- Sandra! Beszélhetnénk? -kérdezte lehajtott fejjel.

- Baj van? -ültem fel a kanapén.

- Csak gyere ki kérlek! -mondta, és már indult is ki a teraszra. 
Ránéztem a fiúkra, akik csak megvonták a vállukat jelezve, hogy ők nem tudnak semmit, majd Zayn után indultam. Mikor kiértem Zayn könyökeivel a korláton támaszkodott, és a karkötőivel babrált. Odaléptem mellé, és csak néztem az arcát, várva, hogy most mi fog történni. (zene)
 - Mi a baj? -suttogtam.

- Ugye tudod, hogy az életemnél is jobban szeretlek?! -még mindig a karkötőit nézte.

- Igen, tudom. És én is téged.

- És ugye tudod, hogy sosem akarnék neked rosszat?!

- Igen. De mit akarsz ezzel Zayn? -már kezdtem megijedni. Tudtam, hogy valami történni fog.

- Rájöttem dolgokra. Arra, hogy nem tudlak megvédeni, és ez nem jó. Ez így nem mehet tovább.

- Hogy...micsoda? -torkomban gombóc keletkezett, egész testemmel remegni kezdtem, a szívem pedig vadul dobogott a helyén.  Ugye most nem szakítani akar velem?

- Csak úgy tudlak megvédni, ha nem...ha nem csókollak meg...többet.-itt már rám nézett, és láttam a szemében, hogy ő sem akarja ezt.

- Zayn ez hülyeség! Akkor ártasz nekem igazán, ha elhagysz.

- Hidd el, hogy nem. Tudom, hogy most azt hiszed, hogy azért akarok veled szakítani, mert mert hogy már nem szeretlek, de ez nem így van. Még most is ugyanúgy szeretlek. Mindig te leszel az első a szívemben.-mondta, és láttam, hogy szemi már könnyesek.-Szakítanunk kell Sandra.-suttogta.
Szavai késként hatoltak át mellkasomon, és fúródtak szívembe. Nem akarom őt elveszíteni. Ha ő elhagy, akkor nekem végem.
- Ne csináld ezt velem Zayn.-suttogtam, és mivel már homályosan láttam, ezért arra tippeltem, hogy sírni kezdtem.

- Nagyon sajnálom kislány.-szorosan magához húzott, és belepuszilt a hajamba.-Ne sírj kérlek! -suttogta, és hallottam a hangján, hogy ő is sír.

- Nagyon szeretlek Zayn! -zokogtam.

- Én is téged.-suttogta, és még jobban magához húzott.  

Mikor már nagyjából megnyugodtam megszólaltam.
- És most mi lesz? -kérdeztem.

- Hogy érted? -finoman eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

- Pakoljam össze a motyóm, és költözzek haza? -törölgettem a szemeimet.

- Ha nem akarsz, akkor nem kell. Itt is maradhattok Bennel, de akkor sokkal nehezebb lesz.

- Te szeretnéd, hogy maradjak?

- Örülnék neki.

- Rendben. Akkor maradok. De fogalmam sincs, hogy hogy foglak tudni elfelejteni, mert azt lehetetlen.-mondtam, és ismét nagyon sírni kezdtem.

- Gyere ige! -mondta, és ismét magához húzott.-Menni fog. Csak nem lehetünk annyit egymás közelében, és talán egy darabig nem is kellene annyit beszélnünk.-De ez nagyon nehéz lesz, ha továbbra is egy fedél alatt fogunk élni.

- Tudom. De legalább így a közeledben lehetek.-szipogtam.

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Biztos.

- Rendben.

Már egy ideje csak csendben álltunk a teraszon és ölelkeztünk. Már a sírásom is csillapodott valamennyire, de még mindig rettentő szomorú voltam. Alig tudtam felfogni, hogy a férfi, akit annyira szeretek elhagyott úgy, hogy tudom, hogy még ő is szeret engem. Nem értem...Hogy akar így megvédeni? Ez is a két "nő" miatt van, fogadjunk! Ha ők nem akartak volna eltenni láb alól, akkor lehet, hogy most nem tartanánk itt Zaynnel. Rettenetes belegondolni abba, hogy már nem nyúlhatok úgy hozzá, mint régen. Rossz lesz, hogy majd nem aludhatok el a karjaiban, hogy nem bújhatok hozzá, hogy nemfog mézédes csókjával ébreszteni minden reggel...
- Zayn..-szóltam, még mindig az ölelésében.

- Hm?

- Kérhetek még tőled egy utolsó dolgot?

- Persze.

- Ha még mindig szeretsz, akkor kérhetnék tőled még egy utolsó...búcsú...csókot?